Miért teszed ezt magaddal?

Ma a nézőpontról szeretnék írni összekapcsolva azzal, amit csinálok (TEST KÉP). Sok energiát kell fektetnem abba, hogy megtaláljam azokat, akik megértik azt, amit át tudok adni embereknek. De kevesebben vannak azok, akik megértik és foglalkoznak önmagukkal ilyen módon (is). Amikor lehetőségem van beszélni a feladatomról, rendszerint 2 ponton “vérzik el” az egész:

1.) “Ha nem fáj, akkor minek? Különben is, nem bírom a fájdalmat.“ – aki ezt mondja, soha nem fogja – még csak – ki próbálni sem a TEST KÉP-nek neveztem el. Még akkor sem, ha fájdalmai vannak. Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő krémek,  később talán orvos, ha minden kötél szakad műtét – ez a rendes forgatókönyv a fejükben. Szeretném hinni, hogy nekik ez a jó megoldás!

A nézőpontom, a hozzáállásom ettől teljesen más: ahogy időm és pénzem engedi, energiát és figyelmet fordítok arra, hogy nálam ne alakuljanak ki olyan “folyamatok”, amik fájdalomhoz, szabad mozgásom, gondolkodásom, élettereim korlátozásához vezetnek, mivel én sem rajongok a fájdalomért!

2 fajta fájdalmat különböztetek meg: 1 – ami magától jelentkezik a legkülönbözőbb intenzitással, 2 – amit úgy idézünk elő, mint pl.: elesünk vagy megnyomunk egy pontot (trigger pont) a test bármely részén, vagy látunk egy filmet, ami fájdalmas hatással van ránk… stb., hiszen nem csak a testünk tud fájni! A fájdalomhoz való hozzáállásunk is 2 féle lehet: 1 – aki csak a fájdalmat látja, és egyetlen célja ennek a fájdalomnak a megszüntetése (legyen ő  a képen a 6-os). 2 – aki meg akarja tudni mi okozta a fájdalmat (ha nem egy balesetről van szó) és a fájdalom megszüntetése mellett a valódi kiváltó okot is helyre akarja hozni (legyen ő a 9-es).

Bízom abban, hogy egyre többen vannak, akik látják, hogy emberek vagy a 6-ost állítják, vagy a 9-eshez ragaszkodnak. De már vannak, akik megállnak nézni őket vagy nem, de teszik azt, amit sokan még nem, mert van egy harmadik lehetőség! Nem kell várni, amíg a fájdalom vezet, hanem lehet úgy élni, hogy a testünk folyamatosan minket szolgál, és mi is szolgáljuk a testünket. Kapcsolódunk a testünkhöz, kapcsolódunk a lelkünkhöz, és megtesszük azt, amit érzünk… beleállunk akkor is, ha a test még nem ad jelzést a fájdalom által. Ilyenkor még nem ural a fájdalom, hanem a feladat jár fájdalommal… és nem csak a fájdalommal nézünk szembe, hanem a félelmeinkkel is! Ezzel elérkeztünk a második “elvérző” ponthoz:

2.) Vagy a fájdalomtól vezérelten, vagy kíváncsiságból, vagy tudatos életszemléletének köszönhetően jönnek hozzám, hogy kipróbálják mi is az, amit csinálok. Megmutatom mi van a testében, milyen állapotban van a teste. Együtt lélegzünk… tudatosan… vagy sikerül, vagy nem. A siker ezen a ponton nem is olyan fontos, ha először csinálja, mert a lényeg, hogy csinálja. Szinte kivétel nélkül mindenkitől az első alkalom után az a visszajelzés, hogy ehhez hasonlóban sosem volt még részük! (Attól függetlenül, hogy jönne e még hozzám vagy sem, nagyon örülök, hogy ezt megmutathatom!)

Akik eljönnek hozzám, a fájdalom által szembe kell hogy nézzenek saját félelmeikkel, hiszen a fájdalom mögött ott a félelem. Erre vagy készen állunk, vagy nem. Mindig izgatott vagyok (jó értelemben), hogy akik eljönnek, tényleg készen állnak szembe nézni saját félelmeikkel, átlépni határaikat!?

1 – Vannak, akik soha többet nem jönnek vissza hozzám – elfogadják, hogy “remélhetően csak” félig üres a pohár – minden tiszteletem az övék, hiszen megpróbálták, de nem lehet mindenkinek minden megfelelő, elfogadható. Ne adják fel, és keressék tovább, ami számukra megfelelő!

2 – Vannak, akik néha, néha eljönnek – náluk néha félig tele, néha félig üres, és néha túl nagy a pohár – minden tiszteletem az övék is, hiszen próbálják, próbálgatják… ki-ki saját ütemében, és képességének megfelelően… Részemről ha kellek, itt vagyok!

3 – Vannak, akik mindig jönnek, mikor úgy érzik szükségük van rá – tesznek azért, hogy “legalább” félig tele legyen az a pohár – minden tiszteletem az övék, hiszen ez nagyon mély, és alapos munka minden félrebeszélés nélkül. Nagyon kevesen tartoznak ebbe a csoportba, mégis nagyon hálás vagyok nekik (is)! Fontos számomra az is, hogy mindezt nem félelemből teszik, hanem mert érzik, hogy a testükkel való kapcsolat egy oda-vissza kapcsolat, egy folyamatos és folytonos adok-kapok kapcsolat. Minden elvárás nélkül tesszük azt, amit tenni tudunk!

Nem az a lényeg, hogy melyik csoportba tartozol, hanem az, hogy ha készen állsz, érzed e, és bele állsz e!? Hiszem, hogy akik eljutnak hozzám (a további döntéseiktől függetlenül), okkal vannak nálam… Nagyon sok nézőpont van, hiszen mindenki teste és élete, élettapasztalata egyedi. Véleményem szerint nem a nézőpont számít, hanem az, hogy lehetőséget adsz e másnak is, mint amit eddig ismertél, hogy megtapasztald azt, amit eddig nem is tudtál önmagaddal kapcsolatban!

Ahhoz, hogy megadd a lehetőséget magadnak, szembe kell nézni félelmeiddel, át kell lépni korlátaidat ,és el kell felejteni, amit eddig tudni véltél. Én “csak” a lehetőséget adom. Nem tudom ki hol tart (én nem is érzem feladatomnak, hogy ezt megtudjam), de látom és érzem, hogy kiben mi van… mindig(!) sokkal több, mint amit hisznek magukról!

Talán érzed, hogy egyetlen kérdést kell magadnak megválaszolni, és ehhez nincs megjegyzés, további kérdés vagy kiegészítés:  Miért teszed ezt magaddal?