Mi van velünk - 2020 november

Mi van velünk emberek?

Érdekes szemléjője vagyok a mostani időszaknak, hisz embereknek oly nehéz kapcsolatban maradni önmagukkal. De akkor hogyan tudnák fentartani kapcsolatukat a külvilággal? Ki akar kapcsolatban maradni egy ilyen külvilággal? Kik hozták létre ezt a külvilágot/valóságot, amiben most élünk? 

Hálás vagyok mindenkinek, minden reakciójáért, mert lehetőséget adnak arra, hogy igazán fontos kérdéseket tegyek fel önmagam számára, és dolgozzam a válaszokon, és a válaszaim által adott feladatok megoldásán... önmagamon belül. Ismét értelmet nyert, az ahogy kint, úgy bent. Megosztom jelenlegi belső munkám abban a hitben, hogy talán másnak is segítségére lehet.

Sokan félnek, ezért bezárkódnak, mégjobban elmagányosodnak, elengedik maradék kapcsolataikat a külvilággal, valójában önmagukkal való kapcsolatukat nem, vagy nem mindig találják - joguk van hozzá. (Kerestem én igazán a kapcsolatom önmagammal? Mit tudtam ebből megmutatni, vagy átadni a többi embernek? Akik eljöttek hozzám, akik tudatosak voltak befogadni mindazt, amit adni tudok, azoknak a tőlem telhető legtöbbet! Csak azoknak, akik eljöttek hozzám. Csak azoknak, mert félek az emberi tudatlanságtól, félek a tudatlan emberektől.)

De vannak, akik nem félnek. Kimennek a természetbe, ha eddig nem tették. Többet vannak családtagjaikkal, ha eddig nem volt rá sok lehetőségük. Több idejüket tudják önmagukra fordítani, vagy arra, amit mindig szerettek volna csinálni, de eddig nem volt rá idejük. Élek a lehetőségekkel.

Sokan kételkednek és bosszankodnak - mégjobban erősödik bennük a tehetetlenség érzés, lázadás a ránk kényszerített helyzet/intézkedések ellen, valójában aggódnak a jövőnkért - joguk van hozzá. (Mit tettem azért, hogy együttműködésen alapuló, egymást segítő emberséges életünk legyen? Eleinte harcoltam, de kiégtem, kiégettem önmagam. Majd váltottam, mert rájöttem, hogy a harcban csak vesztesek vannak, és már elég volt a veszteségből. Meg kell tanulnom kiállni önmagamért harc nélkül, de nincs tapasztalatom, hogyan tegyem. Kételkedem önmagamban, és bosszankodom önmagamon.)

De vannak, akik nem kételkednek, és/vagy nem bosszankodnak, hanem bíznak abban, hogy mindez, ami most történik egy jó értelembe vett jobb világ kezdetét jelenti. Hiszem.

Sokan "halálra" dolgozzák magukat - mert szenvedői egy kialakult helyzetnek, és a rendszer iszonyú nyomást helyez rájuk, de nem látják, hogy az összes többi nélkül ők sem tudják elvégezni munkájukat - valójában hitegetik magukat, hogy most megkaphatják, amire oly régen vágynak, az anyagi és szakmai elismerés, mely megilleti őket - joguk van hozzá. (Hányszor álltam mások mellé, vagy mondtam ki elismerő szavakat, mások munkájáért, mely a sajátomat támogatja? Éveim múltával egyre inkább átláttam, milyen fontos minden résztvevő életünkben. A szállítók, a kukások, a takarítók, a köművesek, a kézművesek, az adminisztrátorok, a logisztikusok, a kozmetikusok, a fodrászok, a masszőrök, a tanárok, az eladók, a gyógyítók, és mindenki ezen a világon, aki valamivel hozzájárult a földi élet megvalósulásához. És magánéletünk megnehezítő, elszomorító, fájdalmat adó, vagy segítő, támogató embereiért: a párunkért, a barátainkért, a szüleinkért, a nagyszüleinkért, a gyerekeinkért, az unokáinkért. Igazi támogatást nem tudtam elfogadni, mert mindig erős akartam lenni, így mindig "halálra" dolgoztam magam - igyekeztem mindezt úgy csinálni, hogy  mások ezt ne vegyék észre, meg ne tudják milyen fáradt vagyok.)

De vannak, akik megengedik maguknak a pihenést, a kikapcsolódást és az összekapcsolódást (más tudati szinten), amit mindig is megtehettek volna, de mindig volt valami "fontosabb", amiért nem engedték meg maguknak. Megengedem.

Az előzőek következményeként sokan elvesztették bevételi forrásukat jelentő munkájukat - ők azok, akik félnek, kételkednek, bosszankodnak, a rendszer halálra ítélite őket. Minden negatív érzés alapja a félelem, és minden félelem a haláltól való félelemből fakad - jogunk van hozzá. A FÉL-ELEM-et ismrejük, vagy ismerni véljük, illetve tanuljuk, és ez a FÉL maga az élet. Az egyik fél az élet, amit megismerhetünk, a másik FEL a halál, amit nem tudjuk addig megismerni, amíg élünk. No de hogyan ismerjük meg a halált, ami csak egy pillanatnak tűnik emberi szemmel nézve, mikor egy emberöltő alatt sem tudjuk megismerni, befogadni, elfogadni és minőségben áramoltatni életünkben az életet?

Globálisan nézve a jelenlegi életet... nem túl pozitív, vagy nem túl kellemes, megosztottság, erőszak időszakát éljük. El kell fogadnunk a kudarcot, mint egyéni, mint globális szinten, de még mindig takargatjuk, még mindig hazudunk magunknak is a valós helyzetről, mert nem merünk szembenézni kudarcainkkal. De tanultunk-e annyit, megismertük-e annyira az életet, és az életben megismertük-e magunkat annyira, hogy valami pozitívabb, kellemesebb, minden szinten együttűködőbb életet tudjuk létrehozni? Be tudjuk-e vallani, hogy nem jó alapokra helyeztük:

- az egészségügyet, melyet a gyógyszeripar tart a markában, és talán ez miatt is rugalmatlan az alternatív módszerek nagyobb hangsúlyú működtetésében, az egészség megőrzésben, és megelőzés fontosságáért tevésben, valamint a benne dolgozó még elhivatott, szívvel-lélekkel dolgozó embereket nem jutalmazza, hanem kilátástalan helyzetbe önmagába őrli be, vagy kiveti. Jelenleg az egészségügy kezelésében minden más szerepet játszik, kivéve az embert, aki egészségét megóvja, vigyáz rá, tesz érte könnyedén, és természetesen - ha igazán becsüli önmagát.;

- az oktatást, ami a lexikális tudást támogatja, nem törekedik a tapasztalatokon, gondolatokon alapuló tanulási folyamatokatok kidolgozásán. A mennyiségi előírások miatt (is), nem tudja kezelni az egyediségek megvalósulásait, sokszor nem tudja megfelelően alkamazni a motiváció, és együttműködésen alapuló fejlődés biztosítását, és a benne dolgozó még elhivatott, szívvel-lélekkel dolgozó embereket is kilátástalan helyzetbe önmagába őrli be, vagy kiveti. Jelenleg az oktatás kezelésében minden más szerepet játszik, kivéve az embert, mely képpességeihez igazodva, érdeklődési körének megfelelően hasznos, és használható tudást kap, képességeit javíthatja, képezheti, hogy így is világunk egyensúlyi működését tökéletesítse örömmel, és boldogsággal telve - ha igazán szívből teszi.;

- a rendvédelmet, mely olyan alapot kapott, ami a hatalmat szolgálja még mindig, és nem az embereket védi. A rendszert a félelemre, büntetésre és megfélemlítésre alapozták, nem az emberi bizalomra, oltalomra, a gyengék, és kiszolgáltatottak segítésére. Lobbik, hatalmi pozíciók báboznak az ítélkezéssel, amiért egyesek több milliárdos kárért sincs felelősségre vonva, de ha van is, az nem releváns, míg mások bagatell dolgokért kemény árat fizetnek. Jelenleg a rendvédelem kezelésében minden más szerepet játszik, kivéve az embert, mely számíthat a védelemre és a megóvásra, aki élete nehéz pillanataitban segítő rendszeren keresztül lehetőséget kap a továbblépésre biztonságban, és bizalommal - ha hisz önmagában.

De vannak, akiknek még mindig van munkájuk, megélhetési forrásuk, mert egyszer vagy többször mertek változtatni, mertek váltani, mertek lépni, vagy mert olyan helyen dolgoznak, ami a világ csökkentett működésében is fent kell tartani (+ a politikusok, de ebbe a témába nem szeretnék belemenni, mert a megoldások embere vagyok, nem a lobbié, taktikáé). Az élet maga a változás.

És te ember, aki elvesztetted a munkádat ebben az időben: Igazán megbecsülted magadat? Szívből teszed, amit eddig tettél? Igazán hiszel önmagadban? Ne add fel! Most nehéz időszakot élünk, de hidd el, hogy érdemes továbbra is becsülni önmagad, tenni, amit teszel szívvel-lélekkel, és hinni abban, hogy minden, ami most történik, azért történik, hogy lehetőségünk legyen életképes, humánusabb, fentarthatóbb, tiszteletreméltóbb életet élni. Fejlődni. Fájni fog bizonyos szinten mindenkinek. Itt az idő. Ideje az elengedésnek, és ideje az elfogadásnak.

Ha nem tetszik a kint, változtasd meg a bentet, ha nem tetszik a rendszer, változz te saját magad gondolataid, szavaid, tetteid! Ha valami nem életképes, nem fentartható, engedd el, vond ki energiáidat, mert előbb-utóbb úgyis meghal. Tedd figyelmed, energiáidat az életképesbe, a fentarthatóban! EZ A TE SZABAD DÖNTÉSED!

Kívánom, hogy mindenki tudja átgondolni, amit át kell gondolnia, tudja kimondani, amit ki kell mondania, és tudja megtenni, amit meg kell tennie!

Kívánom, hogy mindannyian igazán meg tudjuk becsülni önmagunkat, igazán hinni tudjuk önmagunkban, és tudjuk szívvel-lélekkel tenni, mondani, gondolni!