Jó tudni
Jó tudni
Ha valaki Test K.É.P-re jön, az néha nem fejeződik be a kezeléssel, mert mutatok 1 vagy maximum 2 egyszerű, intenzív nyújtó gyakorlatot, amit az egyénre szabottan arra a testre nagyon-nagyon ajánlok. Apróság, de hosszú távon hihetetlenül sokat jelent! Ezeket a gyakorlatokat megmutatom és végig is csinálom a vendéggel, mert nagyon fontos, hogy teljesen megértse és megérezze a gyakorlatot. Érezze melyik izomra lazít, és érezze ahogy az asszisztáló izmok fokozatosan ellazulnak, így még intenzívebben érezni fogja a “cél”izmát. Fontos, hogy megtapasztalja, hogyan lehet szinkronban a lélegzetével még intenzívebben és eredményesen elvégezni a feladatot. Semmi sem kötelező… magadnak… magadért teszed!
Ma már természetes, de leírom, hogy csak előzetes bejelentkezés alapján fogadom a vendégeimet.
Jó, ha előmelegített testtel jössz, tehát jó, ha előtte forró vizes fürdőt vagy zuhanyt tudsz venni – ha nem forró (mert nem bírod) az sem baj, csak hideg ne legyen a tested, illetve hajat ne moss, mert lehet, hogy összekenem.
Kezelés közben egy szobai melegítő, és a masszázsasztalra tett teljes testmelegítő – igény szerint – be van kapcsolva a test folyamatos melegen tartása végett. Általam kikevert krémet felmelegítve, meleg lávakővel dolgozva készítem elő a testet.
Ha allergiás vagy bizonyos szerekre, azt kérlek, a bejelentkezésnél jelezd nekem.
Mivel nagyon figyelek a higiéniára, ezért kérlek, hozz magaddal 1 db nagy törülközőt. A legjobbak a régi, már sokszor mosottak.
Ne érjen meglepetésként, ezért leírom, hogy a kezelésnél csak az alsónemű (bugyi, alsónadrág) marad.
A Test Kapcsolat Építő Programnál ”beszkenneljük” a tested, meg kell ismernem határaidat és képességedet, ezért folyamatosan kommunikálnunk kell, hol és mit érzel. Visszajelzések alapján a kezelés után 2-3 nap, de esetenként 4 napig is izomlázhoz hasonló fájdalmat fogsz érezni. Esetleg sokat aludhatsz (ez egyénenként változik), aztán teljesen eltűnik minden, a testérzésed megkönnyebbül, ha mindketten jól csináltuk. Előre nem megmondható, hogy pont a te tested hogyan fog reagálni. Amit nagyon fontosnak tartok: az intenzív testkezelés után nem kell kímélni magunkat, a laza testmozgás (főleg a célzott nyújtás) mindig javasolt… a megerőltető nem, és ezt a kezelést 2 héten belül nem ismétlem meg. Fájdalom esetén a meleg vizes zuhanyt vagy fürdőt, vagy langyos borogatást, lóbalzsamokat ajánlom – kinek melyik esik jól! A test visszajelzései a legfontosabbak, mivel mindenki egyedi… hallgass a testedre! Ha mindenképpen krémet szeretnél használni, javaslom, hogy válaszd a természetes anyagokat (gyógynövényeket) tartalmazó krémeket. Tisztelettel kérem, hogy akinek meg van győződve arról, hogy nem jó a kezelés utáni fájdalom érzés, az ne jelentkezzen erre a kezelésre!
Amit én is tapasztaltam: “A megfelelő terhelés mikrosérüléseket okoz az izmokon, melyek öngyógyítására tejsav termelődik. Ez izomláz formájában érezhető a testben. A sérülés és gyógyulás folyamatainak váltakozása során nő fokozatosan egyre nagyobb az izom. A tejsav hatékonyabb szállítására és az energia biztosítására emellett új hajszálereknek kell keletkezniük. A regeneráció közben a kötőszövetek és inak ellenállóbbá válnak, hogy a sérüléseket elkerülhesse a szervezet. Éppen ezért nemcsak az edzés, hanem a pihenés is szükséges az izom növekedéséhez.” Itt elolvashatod a teljes cikket.
Intenzív kezelésnél javul a nyirok-, és vérkeringés, ezért sokat javul a bőr hidratáltsága, minősége (striák, narancsbőr mérséklődik, vagy el is tűnik), megváltozik a test tónusa.
Mindig figyelembe kell venni, hogy a test nem mindig reagál ugyanúgy… talán néha fáradtabb vagy éppen nagyon energikus… vagy fel vagy dobódva, mert jó napod volt, vagy magad alatt vagy, mert rossz napod volt… mindig (de tényleg mindig) másképp reagál a tested. Én azt vettem észre ennél a kezelésnél, hogy nem mindegy milyen fizikai erőnlétben van a vendég. Lehet, hogy hülyeségnek tartod, de az erre nyitott vendégeimmel teszteltük, és tényleg működik. Nézd meg mennyire erős a fizikai bioritmusod, ha szeretnél valóban eredményes kezelésre jönni! Pl. itt egy kalkulátor: http://naptarak.com/naptarak_bioritmus
Csukott szemmel szeretek kezelni, mert jobban ráérzek arra, mit hogyan kell tennem.
Zenére szeretek kezelni, mert a zene segít nekem.
Ajánlott oldalak, videók
A célom az, hogy megmutassam: MINDENRE VAN MEGOLDÁS – kinek mi a jó, vagy ki mit választ… Éljen a szabad akarat!
A derék és hát nyújtására ajánlom ezt az egyszerű gyakorlatot, azzal a különbséggel, hogy a kezeinket felfelé, könyöknél kényelmesen behajlítva tegyük le fejünk mellé a földre, és koncentráljunk a lapockák közti területre is. Lazítsuk el a lábainkat, a far-, és csípőizmokat, a derekat, a lapockákat, a vállainkat, a nyakunkat. Ha ezzel megvagyunk, és már sehol sem érezzük azt, hogy feszülne bármelyik izmunk, pár perc után fordítsuk el az egyik irányba a fejünket, és azt az izmot próbáljuk ellazítani, amelyiket feszesnek érezzük. Ahogy ellazulnak az izmok, a fej egyre jobban fordul az aktuális irányba. Ha már így is profik vagyunk, akkor az oldalra fordított fejünket mozdítsuk el (a kezünkkel) olyan irányba, mintha a fejünk fölé szeretnénk nézni. Így a fejtető közelíteni fog a vállunk felé. Azt gondolod, hogy könnyű… hát próbáld ki: 30 perces videó
bioLOGIKA, vagy germán gyógytudomány a betegségek megközelítése és értelmezése a megszokottól eltérő módon. A lényege az, hogy az életünkben egy megélt eseményt mi magunk hogyan élünk meg, és ha nem tudjuk lezárni, vagy megoldani az így keletkező belső konfliktust, akkor konkrétan az a konfliktus, hol és milyen módon ölt formát a testben, milyen folyamatot indít el, melyet mi betegségnek nevezünk, holott egy értelmes biológiai program része. Ezt magyarázza el az 5 biológiai természettörvény
A felső és alsó végtag izületeinek biológiai programja: itt
A tudomány mai állása alapján a pajzsmirigy betegség nem gyógyítható. Vagy hormont pótolnak, vagy gyulladást csökkentenek, vagy blokkolókat írnak fel, vagy műtenek. Ebben a videóban nagyon sok információt kaphatunk, és laikusként is teljesen érthető, logikus, hogyan működik ez a szervünk és milyen sok mindenre kiterjedő tüneteket okoz a zavara (magas vérnyomás/vérzsír, zsírmáj, száraz bőr, hajhullás, kidülledt szem, fáradékonyság, alvászavar, depresszió, anyagcsere zavarok stb.). Miként kerülhet újra egyensúlyba a pajzsmirigy működésünk: youtube előadás
Dr. Alan Mandell (D.C.) nagyon sok jó videót tölt fel a testünkkel kapcsolatban. Az alábbi videóban mutatja meg, hogyan tudjuk a homlok illetve az orrüregünket pontstimulációval kitisztítani (sajnos csak angolul találtam meg, de a lényeg érthető):
A fejfájásra, fülzúgásra és szinte minden fájdalomra van alternatív megoldás. Ilyen megoldás lehet a Trigger pontok stimulációja. A puding próbája az evés!
Nekem sajnos a hátamban nagyon kötöttek az izmaim. Több masszőrnél is voltam.. Én vagyok a masszőrök rémálma Szerencsére rátaláltam valamire, ami lehetőséget ad arra, hogy én is tenni tudjak ezen testrészeim lazításán/blokkoldásán, ugyanis a hátam és hátsó derék-csípő részt kivéve ki tudom masszírozni az izombefeszüléseket. Van egy úgynevezett masszázshenger és egy duo ball-nak nevezett labda, ami rendkívül hatékonyan segít testem minden részének átmasszírozásában. Természetesen több helyen, több gyártótól, többféle keménységben és felületi kiképzéssel lehet vásárolni, ezért vásárlás előtt érdemes tájékozódni, hogy a számunkra legmegfelelőbbet, és leghatékonyabbat válasszuk. Így néznek ki:
A hatásmechanizmusáról bővebben itt olvashatsz:
https://shop.builder.hu/szivacshengerezes-mit-hogyan-miert-a2303
Master Chris Leong-ot talán már sokan ismerik a facebook-ról. Jó nézni, ahogy dolgozik és segít az embereknek a testük helyretételében (váll, derék, térd stb.). Nála vettem észre először, hogy olyan pontokat stimulál mielőtt elkezd dolgozni, amiket jó magam is teszek a testkezelések során (csak simítom az izmokat, jómagam csontokkal nem dolgozom, de az ujjak, nyaki, váll, csípő, forgó térd pontok nálam is ugyan ott vannak!). Azért osztom meg, mert hátha valakinek segít ez az információ, hogy van ilyen lehetőség is (nem csak a műtétek) és az oldalán megtalálható az elérhetőségei, illetve az, hogy hol “turnézik” éppen, esetleg a Magyarországon lévő tanítványairól is kaphat információt:
Örültem mikor megtaláltam ezt a cikket az izomlázról, mert nagyon jól leírja, amit én is tapasztaltam. Sokan megijednek és félreértelmezik az izomláz okozta fájdalmat. Régebben, amikor még rendszeresen sportoltam, egy ismerősöm – aki mellesleg hivatásos katona volt és szépen kigyúrta a testét – azt mondta: Ha fejlődni szeretnél, akkor sportoláskor, mikor úgy érzed nincs már több erőd, vegyél egy nagy levegőt és húzz rá még pár percet, aztán lazíts. És tényleg, jobban fejlődtem ez után. Iszonyat izomlázaim voltak, de nyújtottam, míg el nem múlott. Aztán újra sport, nagy levegő, pár percet még rá, aztán lazítás és így tovább. De minden alkalom után egyre könnyebben ment!
http://www.fitness.hu/magazin/2017/04/25/izomlaz-pihenj-vagy-eddz-tovabb
Aztán találtam egy érzelmi táblázatot… érdekes… mi tagadás, a tapasztalataim is bizonyítják, hogy bizony van benne valami. Tesztelje mindenki saját maga környezetében… aztán saját magán, mert az még érdekesebb lesz.
A teljes cikk erről megtalálható ezen az oldalon: http://hirhatar.com/erzelmi-fajdalom-tablazat/
NAGYON fontos izmunk a PSOAS izom és hatással van a csípő izmaira. Mikor valakinél a deréktáji panaszok miatt háton fekvő helyzetben megnézem elölről a csípőlapátra tapadó izmokat, látom rajtuk, hogy elgondolkoznak: Mit akar ez tőlem? Mit keres ott? Tudja vajon mit csinál? És a válasz: Igen És meg is találtam az oldal, amin elolvashatod mit is keresek én ott:
És még több információ a lazításról/nyújtásról illetve az izomzatról, izomlázról:
https://fortitudo.blogstar.hu/2016/12/23/nyujtani-nyujtani-nyujtani/32720/
Gyakori Kérdések
Mit jelent az, hogy prémium a testnek és a léleknek?
Első körben nagyon fontos tisztázni, hogy a prémium szó jelentése: jutalom. Tapasztalatom alapján, azok az emberek, akik kitartóan eljárnak hozzám, és(!) akik testének hasznos és jó az általam végzett szolgáltatás, azok a 6-8-dik alkalom után azt tapasztalják, hogy:
- semmilyen szinten sem korlátozott vagy fájdalmas a láb-kéz-fej-törzs mozgásuk;
- bőrük selymesebb, simább és hidratáltabb;
- akik sportolnak, azok közül mindenki elmondta, hogy lábuk, testük könnyedebb futásnál;
- az idő előrehaladtával – ha még kezdetben nem is – egyre jobban és könnyebben ki tudnak kapcsolni, azaz relaxált állapotba tudnak kerülni;
- tisztul és mélyül a saját testükkel létrehozott kapcsolatuk – kialakul/megújul testtudatuk.
Hát ez a kitartó munka jutalma… gyümölcse… ezért prémium!
Nem túlzás a 2,5-3 óra hosszat tartó “masszázs”/”kezelés”?
Sokan reagálnak így, és sokan mondják, hogy megkérdezték, és mindenki azt mondta nekik, hogy másfél-két óránál tovább nem szabad.
Nos, az én feladatom nem az, hogy megmondjam mit szabad és mit nem, ezért csak azt válaszolom, hogy tapasztalatom alapján a vendégeim 100%-a (kivétel nélkül), az első alkalom után azt mondja: – Már ennyi az idő? Atya ég, hogy elment az idő! És igen, kell ennyi idő.
Van, akinek elég ennyi idő. Akinek sok, annak addig csináljuk, ameddig bírja és jól esik, ez nem kérdés! De vannak akiknek még több időre lenne szüksége ahhoz, hogy megfelelően át legyen “dolgozva” a teste, de ez esetben én vagyok a szűk keresztmetszet, azaz a kezeim. Számomra fontosak a kezeimet annyira, hogy tiszteletben tartsam és ne terheljem túl őket… Tiszteletben tartom más határait, és tiszteletben tartom a sajátjaimat is! Ez egy ilyen feladat.
Szeretném, ha a vendégeim nálam nem időben, hanem eredményességben gondolkodnának! Nem az a fontos mennyi ideig fekszenek a masszázságyon, hanem van minőségi javulás vagy sem. Mivel mindenki teste egyedi, ezért van aki 2 óra alatt annyi javulást ér el magánál, mint más 2*3 óra alatt sem. Vannak napok, mikor eredményesebbek vagyunk és vannak, mikor kevésbé…
Miért dugul be az orrom masszázs, kezelés közben?
Valakinél csak az erősebb, de valakinek már a gyengébb masszázsnál is bedugul az orra. Igazán nem jön ki semmi sem, de ahogy felkelünk 10 percen belül elmúlik. Ez nem nagy baj, többek szerint a nyirokkeringéshez van köze. Akiknél ez intenzíven jelentkezik, hetente többször javasolt az arc simítása a nyak felé, mely a nyirokfolyadékot az arcból a nyak felé irányítja. És természetesen jó a megfelelő mennyiségű napi folyadékbevitel, sima víz formájában.
Kezelés után fájdalmat érzek. Valami baj van? Mit tegyek?
Nincs semmi baj! Pár napon belül el fog múlni ez az izomláz szerű fájdalom, ami izomláz. Valaki testének a meleg valakinek a hideg tesz jót – mert nem vagyunk teljesen egyformák. Aki teste melegre vágyik annak a meleg (forró) vizes zuhanyt vagy fürdőt javaslom. Fürdésnél egy kis fürdősó vagy illóolaj (természetesen allergia esetén ez utóbbit hagyjuk ki) a vízbe nem árt, egy-két teamécses világításnak még jobban fokozza prémium érzésünket!
Aki teste hűvösre vágyik annak langyos borogatást, (hűsítő) lóbalzsamokat ajánlom! A test visszajelzései a legfontosabbak, mivel mindenki egyedi… hallgass a testedre! Ha mindenképpen krémet szeretnél használni, javaslom, hogy válaszd a természetes anyagokat (gyógynövényeket) tartalmazó krémeket.
Talán furcsának gondolod, de még segít gyorsabban túllendülni a fájdalmon, ha meleg izmokkal (forróvizes fürdés/tusolás vagy közvetlen felkelés után) lassan végzett – a levegővétellel összehangolt – nyújtó gyakorlatot végzel a fájó testrészre, amit a kezelés után mindig megmutatok. Ez a “kutyaharapást szőrével” tipikus esete!
Nagyon ritka esetben talán előfordulhat, hogy az érzett fájdalomnak nincs semmi köze az előző napon végzett kezeléshez (vagy ha voltál bárkinél masszázson, akkor ahhoz). Ha bizonytalan vagy, akkor vegyél fájdalomcsillapító krémet, mert a kezelés (más masszázsok) okozta fájdalom attól elmúlik. Ha krémezés után sem múlik, akkor érdemes felkeresni a háziorvost, mert teljesen más probléma jelentkezett nálad pont azon a napon. Murphy törvények is vannak…
Kezelés vagy masszázs közben borsózott a bőröm. Mitől van ez?
Megfigyeléseim alapján ilyenkor feszültséget enged el a test. Vannak akiknek nemhogy borsózik, inkább lóbabozik a bőre. Ez nagyon jó dolog, mert megy ki a belső feszültség a testedből! FONTOS! Engedd meg hogy távozzon a testedből, próbáld meg nem befeszíteni magad: behúzni a nyakadat, vagy ökölbe szorítani a kezeid, vagy befeszíteni a lábaidat! Tudatosítsd, amikor borsózik a bőröd, hogy most távozik a feszültség belőled – és engedd had menjen!
A feszültség jöhet bármelyik izmodból, vagy belső szervedből (attól függ melyik szervhez tartozó idegvégződést/reflexiós pontot érintik/stimulálják). Nem egyszer érzem, hogy ha az izom tárolta a feszültség távozik, akkor az az izom pillanatok alatt ellazul. Tá-dám
El lehet végezni annak is a kezelést vagy masszázst, aki nem tud hason vagy háton feküdni?
Igen. Oldalt fekve vagy ülő pozícióban. Mindenre van megoldás!
Már voltam többször, és mégis most utoljára nem bírtam olyan jól és sokáig, mint az eddigi alkalmakon. Mit tegyek, hogy legközelebb ne legyen így?
Igen, voltam már én is így! Mindig figyelembe kell venni, hogy a test nem mindig reagál ugyanúgy… talán néha fáradtabb vagy éppen nagyon energikus… vagy fel vagy dobódva, mert jó napod volt, vagy magad alatt vagy, mert rossz napod volt… mindig (de tényleg mindig) másképp reagál a tested. Én azt vettem észre ennél a kezelésnél, hogy nem mindegy milyen fizikai erőnlétben van a vendég. Lehet, hogy hülyeségnek tartod, de az erre nyitott vendégeimmel teszteltük, és tényleg működik. Nézd meg mennyire erős a fizikai bioritmusod, ha szeretnél valóban eredményes kezelésre jönni!
Például itt egy Bioritmus kalkulátor.
Lehetőleg ne olyan időpontot válassz a kezelésre, melynél már tudod, hogy utána nincs vagy nem lesz lehetőséged a számodra megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra.
Használt alapanyagok
Az általam használt alapanyagok (ezek keverékével dolgozom) és hatásaik:
Shea vaj (natúr, finomítatlan):
Jellegzetes, lágy illatú, az afrikai karitéfa diójából sajtolt növényi zsiradék. A shea vaj csökkenti a ráncokat, a bőrirritáció, a pattanásokat, a pikkelysömör, az ekcéma tüneteit, nyugtatja a száraz irritált bőrt. A hideg időben a kezünk kiszáradását kiválóan enyhíti. Gyorsítja a hegképződést. Óvja, táplálja, puhává teszi, ápolja, regenerálja a bőrt, helyreállítja a rugalmasságát. Hidratáló, gyulladáscsökkentő, öregedéslassító, nyugtató.
Kókuszolaj vagy zsír (illat és ízmentes):
Kókuszolaj / kókuszzsír – a kókuszpálma szárított húsából természetes eljárással készül. Védi, erősíti a bőrt és a hajat. Kozmetikumok, szappanok, egészséges ételek alapanyaga. Segíti a fogyást, növeli az energiaszintet.
Kakaóvaj (natúr):
Táplálja és rugalmassá teszi a bőrt, eredményesen kezeli a gyulladásos betegségeket. A benne található polifenoloknak és E-vitaminnak köszönhetően gátolja a bőr öregedését, antioxidánsai megkötik a káros szabad gyököket. Rendkívül stabil növényi zsír, amely a testhőmérséklet hatására gyorsan felszívódik a bőrbe. Jelentős mennyiségben tartalmaz zsírsavakat –elsősorban linolsavat, sztearinsavat és olajsavat.
Akik nem szeretik a natúr termékek jellegzetes illatát, a kókusz, baba púder, csokoládé és még számos illatanyag közül választhat!